Csukák vs. Bully Boo

Csukát fogni sokféle képen lehet, de a szívemnek legkedvesebb a műcsalis pergetés.

A megfogására alkalmas műcsalik sora szinte végtelen, de a legszebb számomra a jerkelés..

A módszerhez szerencsére nem kell egy horgász boltot magunkkal vinni elég ha van nálunk egy: jerk típusú (zömében terelő lap nélküli) műcsali, fonott zsinór, feszes gyors gerinces, lehetőleg nem túl hosszú bot.

A módszer a gyakorlatban leegyszerűsítve abból áll, hogy kisebb – nagyobb hirtelen csukló mozdulattal a műcsalit rángatjuk a vízben így egy igazi kóválygó döglődő kishalat imitálunk, aminek a ragadozók sokszor még akkor sem tudnak ellenállni, ha nem is igazán éhesek. Már egy éve nyúzom a Pontoon 21 Bully Boo LL 75 SS wobbler család több tagját, kimagasló eredménnyel.

Sikerült vele halat fognom minden évszakban a teljesség igénye nélkül: Lajosmizsén, Esztergomban, Tápiószentmártonban vagy a Balaton északi partján.

A csaliról röviden; 7,5 cm hosszú, 17,2 gramm tömegű, két részes lassan süllyedő ( és itt a hangsúly a lassanon van) inkább zörgő mintsem zavaróan csörgő wobbler.

A lassan süllyedő tulajdonságát rengeted helyzetben kihasználhatjuk hiszen, csali csere nélkül tkp. az összes vízréteget meghorgászhatjuk vele.

Akár lassú, akár tempósabb betekerésnél a kétrészes test kialakításnak köszönhetően olyan gyönyörű kígyózó mozgást végez, hogy bizony egynéhány többrészes swimbait csalimra fényéveket ver. Az egyik legnagyobb előnye azonban, jó pár jerk wobblerrel szemben, hogy a súlyozásához használt golyókat úgy sikerült elhelyezni a testben, hogy amikor az ember csuklóval / botspiccel beleránt a csaliba és 1 mp.-re megállítja, akkor nem egyszerűen kitör valamelyik irányba, vagy esetleg visszafelé elfordul, hanem ezeket kombinálja, plusz a hasát egy pillanatra 180 fokkal elfordítja felfelé, tehát felvillantja a hasát. Ez a tulajdonság az ami nekem nagyon sok jerk wobblerből hiányzik... Tavaly novemberben, kristálytiszta vízben szerencsém volt több akciót is látni, horgászat közben a wobblerre, és mondanom sem kell a rávágások zöme pontosan abban a pillanatban történt, amikor a hasát meglibbentette felfelé a csali.

Ha bevontatás közben néha tartunk egy kis szünetet, mert mondjuk úgy ítéljük meg, hogy túl magasra húztuk a vízben, vagy pont elérünk egy hínár mező szélére, a Bully Boo lassan süllyedni kezd, de nem csak úgy simán elkezd lesüllyedni, hanem finoman jobbra – balra imbolyog közben.

Ilyen esetekben meg kell találni azt a kényes egyensúlyt, ahol még adunk a csalinak elég laza zsinórt ahhoz, hogy ezt a dülöngélve süllyedést végezze, de közben mi is kapcsolatban maradunk vele, ugyanis a csukák másik jelentős része ekkor vág rá a csalira.

Így ha nem akarunk lemaradni halunkról, ilyenkor koncentráljunk leginkább és egy pillanat alatt vágjunk be, ugyanis e kapások zöme az az igazi teli szájas rárohanós kapás lesz.

Ha ügyesek vagyunk, ilyen élményekben lehet részünk:

Apropó rávágás…

Csukázáshoz és szinte mindig ténylegesen harapás álló acél előkét használok több okból is.

A hardmono, fluorocarbon zsinórok harapás állóságát én erősen megkérdőjelezem. Saját szememmel többször láttam ( szerencsére nem az én káromra) ahogy a fenti zsinórokat a csuka egy pillanat alatt harapta el, és még csak nem is kapitális 100 cm centi feletti példányok voltak… Ha valaki mindenképp kifejezetten puha lágy, acél szálakat nem tartalmazó előkét akar használni csukázni, akkor talán a kevlár előkék jelenthetnek megoldást, olyat én is használtam huzamosabb ideig balesetek nélkül.

A jerkeléshez a fentiekben kifejtett abszolút kaotikus csali mozgás hozzá tartozik ( hiszen pont egy a lényege) azonban, ha túl lágy előkét használunk, akkor valamelyik hármas horog minden bevontatás közben bele fog akadni abba, és ezzel csak bosszúságot okozunk magunknak, valamint nem mellékesen sok hal orra elől kell idő előtt kitekernünk a csalit, hogy újra „járóképessé” tegyük.

Bizony ezek a fogak nem viccelnek:

Én tehát maradok az acél vagy wolfram szálas előkéknél, egyfelől igy sokkal ritkábban kell amiatt bosszankodunk, hogy már megint beakadt az előkébe az egyik horog. Másfelől azt gondolom, tartozunk annyival nagyra becsült halainknak minimum annyival, hogy nem hagyjuk őket egy műcsali 1 vagy több hármas horgával a szájában elpusztulni…

Hiszen nyilván az a célunk, hogy a kapást követően így örökíthessük meg halunkat például kedvenc wobblerünkel:

Ha már megadatott nekünk az a lehetőség, hogy egy ilyen bitang jól működő csalival vegyük üldözőbe a krokodilpofájúakat, (ami engem nemegyszer a betlitől mentett meg) jusson eszünk ez is:

Hiszen mennyivel nagyobb élmény megfogni ugyan ezt a halat, mondjuk egy évvel később, + 15 -20 centisen, mintsem, hogy egyszer érdemtelenül a sütőben végezze….

Kép és Szöveg: Hérincs Viktor

Pontoon21 Pro Team Hungary