Hol vannak a nagy süllők?

Nos, ez a kérdés egy évben, naponta legalább egyszer, legalább egy horgász szájából elhangzik hazánkban. Hogy hol tartózkodnak az idősebb, darabosabb tüskés hátú „sárkányok”? Jó kérdés. Vannak, akik tudják a titkot, mert vagy szerencséjüknek, de leginkább kitartásuknak köszönhetőn már rátaláltak e nemes halak tartózkodási helyére. Azonban tegyük a kezünket a szívünkre: még mindig többen vagyunk azon horgászok, akik e téren a keresési fázisban tartunk. Kiváltképp, ha számunkra új, ismeretlen vízen próbálkozunk.
Pontosan ebbe a szituációba csöppentem bele én is az elmúlt évben, s az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném Veletek megosztani.

Történt ugyanis, hogy az elmúlt három esztendőben rendszeresen nyílt lehetőségem a Tisza középső szakaszának meghorgászására. Azonban az év elején Szolnokra költöztem, melynek köszönhetően a tényleges horgászidővel töltött napok száma a sokszorosára növekedett.
Egy tőlünk idegen helyen alapvetően kénytelenek vagyunk a már eddigi tapasztalatainkat előtérbe helyezni, de sokszor még így is céltalan dobálásnak tűnhet próbálkozásaink zöme. Azonban a parton köttetett barátságok, és saját kíváncsiságunk is alátámasztja majd idővel, hogy jó úton járunk. Eredményességünk később pedig szintén minket igazol.
Így jutunk el újra a süllőkhöz, akik alapvetően mindig célhalaimmá váltak az esti órák folyamán. A partvédő kövezések mentén gyakorta fogni egy-egy kisebb portyázó példányt, de méretük komolyabb kihívások elé nem állították ez idáig felszerelésemet. Így jutottam el ahhoz a felismerésemhez, amelyről szeretnék a továbbiakban beszámolni Nektek.

Az egyes torkolatok, csatornák kifolyói által biztosított oxigén dús víz a kishalak számára gyakori tartózkodási helyül szolgál mind a nyári, mind a késő tavaszi meleg időjárás során egyaránt. Idén pedig melegből bőven volt elég. Ezekre a kishalakra a balinok előszeretettel állnak rá napközben, akárcsak az esti órákban a süllők. Nem közhelyet szeretnék puffogtatni, de az esetek többségében ez szinte biztos. Csupán a megfelelő időpontot és csalit kell eltalálni, és már zajlik is a fárasztás. Ez jól hangzik, bár korántsem ennyire egyszerű.

Rengeteg idő eltöltése szükséges a vízen ahhoz, hogy a megfelelő időszakot elkapjuk. A szakirodalom szerint a fényváltás az ideális, ugyanis célhalam ilyenkor van étvágyánál. Nos, napjainkban már ez sem ilyen egyértelmű. Tavasszal valóban menetrend szerint jelentkeztek a fogasok a fényváltást követő egy – másfél órában. De, ahogy a nyár kacér sugaraival egyre inkább kisebb és kisebb ruhák felvételére ösztönözte a női nemet, úgy ez az időszak is szépen lassan átalakult. Ismét keresni kellett halainkat.
Az utóbbi két-három hét a tuti haltartó helyeket is teljesen süketté tette, így már nem csak az időpont, hanem a hely is ismét kérdésessé vált. Így jutunk el napjainkig.

Ugyanis pontosan egy hete, kicsit később tudtam csak kijutni a vízpartra. Fényváltásra szerettem volna kiérni, de mire a horgászbotot a parton összeállítottam, már teljesen besötétedett. Fél órás dobálást követően egy 35 centis kis süllő ragadta el a műcsalimat. Hétköznap lévén sokáig nem tudtam hobbimnak élni, így úgy döntöttem, hétvégén tovább maradok és megpróbálom belőni, mely időszak a nyerő. Hétvégén szintén sötétedésben kezdtem első dobásaimat. Egy számomra nagyon kedves barátommal a vízparton összefutva együtt folytattuk a horgászatot. Ilyenkor nemcsak esélyeinket latolgatjuk, de szó esik a halak vélt tartózkodási helyéről is. A sok üres dobást követően 9 és 10 óra között Szebi úgy döntött, nem erőlteti tovább. Mivel ezen a helyen korábban már sikerült szebb süllőket is akasztanunk, így unszolásomra azért még dobtunk egy párat. Olyan ez, mint a nőknél a fogyókúra: „majd holnap elkezdem!” Mi, horgászok, sem vagyunk ezzel másképp: „még egy utolsót dobok, de tényleg csak egyet!” Majd mindannyian tudjuk, hogy ez az egy dobás, valójában nem is egy dobás lesz… De nem is kettő.

No de visszatérve történetem folytatásához, Szebi az „első-utolsó dobásra" szebb süllőt akasztott és terelt partra. Közelebbről szemügyre véve műcsaliját tapasztaltam, hogy viszonylag nagy, 13 cm-es wobblerrel aratott sikert.

A másnap este ismét a Tisza partján talált. 9 cm-es Cablistámra 35 cm süllőcske éhezett meg. Ekkor esett le, hogy valószínűleg a mérettel lehet a probléma, melynek köszönhetően én is egy testes, 11 centis Megabass Vision Oneten halacskára váltottam. Eredményes gondolatmenetemet egy szebb süllő hálálta meg. Az érdekesség, hogy amíg fárasztottam halam, egy hasonszőrű társa kísérgette. Az este még egy süllőt adott, mielőtt ismét beállt volna a csend.

Valószínűnek tartom, hogy a múlt heti lehűlés is hozzájárulhatott a sikerhez. Minden esetre bebizonyosodott ismét, hogy a kísérletezgetés nyerő is lehet. Benne van az új helyszínben, csaliban, időszakban a betli veszélye is, de biztos vagyok abban, hogy előbb vagy utóbb a befektetett munka meghozza gyümölcsét.

Halaim nem nagyok, de bízom benne, hogy idővel itt is megtalálom azokat a helyeket, melyek a számomra oly kedves éjszakai ragadozókat rejtik. S hogy hol vannak a nagy süllők? Az továbbra is rejtély számomra, de nyakunkon az ősz, amely során nagyobb eséllyel kerülhet horogra akár kapitális példány is. Bárhogy is alakul, bánjunk velük kíméletesen és mértékletesen. Hiszen a hal elvitele manapság már olyan luxus, amit kevés lelkiismeretes horgász engedhet meg magának.

Kép és Szöveg: Blizman Barnabás - Wobblerek.com Pro Staff